TOP 3 növénytermesztő lámpa

TOP 3 növénytermesztő lámpa

A LED fényforrások alkalmazása a növénytermesztésben és mezőgazdaságban egyre elterjedtebb, hiszen a halogéncsöves vagy nátrium gőzlámpáknál sokkal kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkezik, alkalmazása pedig sokkal gazdaságosabb.

A legegyértelműbb érv a LED fényforrások mellett a természetes fény hiánya. Sok esetben nem tudjuk biztosítani az egyenletes és hosszantartó természetes fényforrást, akár helyhiány miatt, akár földrajzi elhelyezkedésünkből kifolyólag. Ezt a problémát hatékonyan lehet kezelni LED lámpákkal, hiszen azok a megfelelő spektrumban világítanak, így a növények számára mindig elegendő fény áll rendelkezésre a természetes fejlődéshez. Emellett pedig ezek a spektrumok akár növényfajták szerint szabályozhatók, így minden típus a számára legmegfelelőbb környezetben növekedhet.

A LED-lámpák a növénytermesztés számára több szempontból is jobb választásnak bizonyulnak, mint az elavultabb világítási módok. Egyrészt gazdaságosabbak, hiszen maga a lámpa kevesebbet fogyaszt, tehát az előállítás költsége alacsonyabb marad. Másrészt pedig a LED lámpa az eddigiekkel szemben kevesebb hőt termel, épp ezért közelebb lehet helyezni a növényekhez, akár egymás fölötti sorokban is elrendezhetjük őket, nem fogja befolyásolni a természetes növekedést.

420 LED Grow Circle Series 8 LED

420 LED Grow Circle Series 8 LED lámpa a sorozat nagyobb méretű képviselői közé tartozik. Az összeszereléstől függően alkalmas nagyobb kiterjedésű termesztésre, ugyanakkor a változatos telepítési megoldások miatt és mivel nincs szükség kiterjedt légtechnikai megoldásokra a Series 8 helytakarékos. Teljesítményét tekintve kiemelkedő, a CREE chipnek köszönhetően akár 50.000 óra üzemidőre számíthatunk meghibásodás nélkül. A lámpa fogyasztása, ami 360 W, valamint teljesítménye miatt nagy igénybevételre ajánljuk.

420 LED Grow Circle Series 6 LED

420 LED Grow Circle Series 6 méretét tekintve a kisebbek közé tartozik. Az előző lámpákhoz hasonlóan CREE chip-pel van felszerelve és 50.000 órás meghibásodás nélküli üzemidőre számíthatunk. Teljesítménye azonban az előzőekhez képest alacsonyabb, 270 W, ezért érdemes kisebb kiterjedésű termesztésre használni, főleg hobbikertészek számára alkalmas.

Welcome to WordPress. This is your first post. Edit or delete it, then start writing!

John Doe

John Doe

Lorem ipsum dolor sit amet consectetur adipiscing elit dolor

Social Media

TOP termékeink

Get The Latest Updates

Subscribe To Our Weekly Newsletter

No spam, notifications only about new products, updates.